A mai Egyeztető tárgyaláson történtek:

 Megtörtént az első elmozdulás a tárgyalások során:
 
Királ József: A munkáltatói oldal eddigi ajánlatai során is kompromisszumos megoldásokat keresett. Átgondolva az eddigi ajánlatokat, azt megnövelve - azonban az adóváltozásból, adóteher bevezetéséből eredő veszteséget nem tudja kompenzálnia társaság – az új ajánlat egységesen valamennyi Malév Zrt. teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalóra bruttó 4000.000,- Ft éves cafeteria keret 2010-re.
 
Üdvözöltük, hogy a munkáltató a bruttó 320 000,- Ft-os ajánlatáról elmozdult. Az öt szakszervezet egyeztetett véleménye, hogy a kölcsönzött munkavállalók vonatkozásában is ki kell terjeszteni a cafeteriát ugyanakkora összegben. A korábbi tárgyalások egyikén elhangzottakhoz hasonlóan ismételten kértük a munkáltatót, hogy gondoskodjon azon cafeteria elemek beszerzéséről, amelyeket nem terhel adó, ha még az idei év folyamán megrendelésre kerülnének, és ki is kell osztani ugyanebben az évben. A választható elemek közül kettő tétel jöhetne számításba: az egyik az éves BKV bérlet, a másik a névre megrendelhető üdülési csekk.
 
Kis szünet után (a Vezérigazgató úrral történő egyeztetést követően) a munkáltató a következő ajánlattal állt elő:
Király József: A kérés akkora költséget okoz, amivel a munkáltató, foglalkoztató nem tervezett 2010-re. A kölcsönzés keretében foglalkoztatott munkavállalók jelenleg egy éves jogviszony után részesülnek étkezési utalványban és üdülési hozzájárulásban. Vezérigazgató úrral konzultálva: Valamennyiteljes munkaidős Malév Zrt. munkavállalóra nettó 320.000,- Ft/ éves Cafeteria ajánlat. A kölcsönzött munkavállalók esetében átalakításra kerül a béren kívüli juttatás rendszere és egy éves foglalkoztatást követően 2010-ben ők is évi nettó 320.000,- Ft cafeteria juttatásra jogosultak. Az egy éves munkaviszony számításánál a korábban Malév Zrt-vel munkaviszonyban álló és folytonosan továbbfoglalkoztatott munkavállalói kör (légiutas-kísérők) is beleértendőek.
 
Az idén megrendelhető cafeteria juttatásokból sajnos már csak a BKV bérlet jöhet szóba, mert az üdülési csekket nem lehet már megrendelni.
 
A tárgyalások csütörtök délben folytatódnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://rmfsz.blog.hu/api/trackback/id/tr231601720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása