Tegnap, november 11-én volt az a történelmi pillanat mikor az Aeroplexnél újra háromszereplősre növekedtek a munkáltató – munkavállalók közti tárgyalások. A Galham módosításáról tárgyaltunk, és részt vett a Repszesz három képviselője is.
A tárgyalás célja a Galham módosításának előkészítése volt. Miután a felek elmondták gondolataikat a jelenlegi helyzetről, kiderült, hogy a Humán Igazgató és a Repülőgép Szerelők Szakszervezete egyetért abban, hogy egy új, csak a végrehajtó állományra vonatkozó értékrendet szeretnének. Ezzel szemben az RMFSz, bár látja a Galham hibáit és szintén érdekelt ezek kijavításában, ragaszkodik a jelenlegi értékrend alapelveihez.
A tárgyalás végén az elhangzottakat értékelve Hajsó Viktor arra a megállapításra jutott, hogy a résztvevőkön látszik, hogy nem igazán vannak tisztában a jelenlegi értékrend működésével, ezért javasolta, hogy a folytatás egy alapos ismerkedés legyen a Galhammal.
Utolsó kommentek