Tisztelt Szakszervezeti Vezetők, Kedves Kollégáim!

 Mint Önök is ismeretes a Malév Zrt. a korábbi csoportos létszámleépítés végrehajtását megelőző konzultáció során ígéretet tett, hogy kellő számú jelentkező, érdeklődő esetén,, szakértőt bíz meg és szakmai ismereteiket igénybe véve nyújt segítését az állásukat elvesztőknek a mihamarabbi elhelyezkedés reményében a munkaerőpiacon. Mivel a felmérés során az érintettek közül több, mint 30 kolléga jelezte részvételi szándékát, verseny eljárást indítottunk. Több nagytapasztalatú cég vett részt a Malév tenderén és a kiválasztást követően outplacement szolgáltatás nyújtásával bíztunk meg egy tapasztalt szakértőt, a DGS Globalt. Az érintett munkavállalók, akik jelezték felénk, hogy részt kívánnak venni a szolgáltatásban (mintegy 30 fő) személyre szóló tájékoztatást kaptak a szolgáltatás tartalmáról, a segítség módjáról, annak kezdő időpontjáról, ennek ellenére az első foglalkozáson csak 9 fő vett részt. Tekintettel a csekély részvételre és arra, hogy a munkavállalók álláskeresésben való támogatása a program célja, kérem Önöket, hogy amennyiben egyet értenek az outplacement szolgáltatással, személyükben is segítsék a csoportos létszámleépítésben érintett, felmondást is átvett, nem nyugdíjba menő vagy nyugdíjas munkavállalók részvételre történő ösztönzését. A programban való csatlakozás lehetősége továbbra is fennáll, a következő tréning időpont szeptember 30. Természetesen a Humánpolitikai Igazgatóság is minden rendelkezésére álló eszközzel segíti az érintett munkavállalók részvételét, és emellett szívesen fogadja az Önök támogató segítségét is.

Amennyiben kérdésük lenne a programmal kapcsolatban, kérem, keressék kollégámat Zana Diana-t az ismert elérhetőségein.

 Üdvözlettel:

 Király József

HR Director Malév Hungarian Airlines

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rmfsz.blog.hu/api/trackback/id/tr961408747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása