Létszámleépítés az AEROPLEXNÉL
2009.07.24. 16:01
Folyosón hallottuk, hogy több kollégánknak felmondott a cég. Megkerestük Orbán László Humán Igazgató urat, hogy hivatalosan tájékoztassa az RMFSzt arról mi folyik.
Elmondta, hogy a cég jelenlegi nehéz gazdasági helyzetére hivatkozva mondatak fel a kollégáknak. Egyenlőre az MLO-n indult el a leépítés, de a cég többi területén is lehet számítani rá, mert minden vezető megvizsgálja, hol van olyan munkaerő többlet amit csökkenteni lehet illetve kell.
Kérdésünkre elmondta, hogy biztosan nem fogja elérni a csoportos létszámleépítési létszámot (ACE KSZ szerint 30 fő), a Társaság ezért nem tájékoztatta a szakszervezetet és az Üzemi tanácsot ami csak az említett létszám után kötelező.
Azért, hogy csökkentsük a negatív hatásokat Szakszervezetünk javasolta, hogy az ACE mérje fel hány kollégánk jogosult korkedvezményes nyugdíjra és kérdezze meg őket arról, hogy kívánnak-e élni ezzel a lehetőséggel, hiszen idén még kedvezőbb feltételekkel lehet nyugdíjba vonulni, mint jövőre. Ezzel talán csökkenthető az a létszám akik jövedelem nélkül kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek az elbocsájtás által. A Humán Igazgató Úr megígérte megfontolja a javaslatot.
Várhatóan egy hónap alatt fog lezajlani a leépítési hullám.
Amennyiben több információnk lesz, akkor közzétesszük itt.
Bárkinek bármely kérdése van, vagy jogi segítséget kér, az keresse az ügyvivőket.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
rko12 2009.07.30. 14:36:51
A júliusi fizetéskor ismét nem utalt a cég az önkéntes nyugdíjpénztárba és az egészségpénztárba. Van valamilyen információ arról, hogy ezeket az összegeket mikor utalják, illetve, hogy augusztusban utalnak e?
Hi-Lok 2009.09.07. 22:39:43
Az a legnagyobb probléma, hogy a jelenlegi Cégvezetés fodítva ül a lovon.
Miért nem munkát próbál szerezni az Aeroplex Kft részére? Furcsa hogy inkább kirúgja a Permanenet (állandó) állományban lévő dolgozóit mintsem munkát szerezne számukra?
Vagy méregdrága Contract (vállalkozó) állományú dolgozókkal szeretné majd megint megoldani a feladatokat?
Melyik az olcsóbb? Szerintem kérdésben a felelet.
Bebizonyított tény hogy a légijármű karbantartás az egész világon folyamatosan fejlődő üzletág.
A légiközlekedés ezen üzletága válság ellenére is fejlődik.
Lám lám, a szomszéd hangárokat még nyáron is ki tudta tömni a repülőgépekkel a Lufthansa Management, csak az Aeroplexnél van válság?
Sokak szerint a szűklátókörű létszámleépítések mögött az Aeroplex Kft tönkretétele lehet a végső a cél.
Hiszen a pillanatnyi válságot, újjabb válság gerjesztésével nem lehet orvosolni.
Uraim! Szerezzenek munkát az Aeroplex Cégnek azok akiknek ez a feladatuk.
A Szakszervezet pedig ne aszisztáljon a létszámleépítésekhez,a hibás management döntésekhez azzal hogy halgat mint a sír.
Hi-Lok
Utolsó kommentek