ÜT választás

2009.05.03. 11:04

Érdekes helyzet alakult ki a jelölések kapcsán. Arra számítottunk, hogy mostantól két szakszervezet lesz a cégnél. Nem gond, (volt is már ilyen) kicsit más a szakszervezeti munka - felerősödik egy terület hangja - nehezebb mindenkinek jó (és persze mindenkinek rossz) megállapodásokat kötni. Az ÜT választások érdekessége, nem tudni miért, meghatározza a szakszervezetek reprezentatívasát is a következő három évre. Az RMFSz vezetése arra számított, no problem, mi és a másik szakszervezet simán vesszük az akadályt, meg lesz a 66%. Ekkor lehet gond nélkül KSz-t kötni, módosítani, mindenféle megállapodást kötni.

Nagy meglepetésünkre, a másik szakszervezet nem indul a választáson. Így nem tud reprezentativitást szerezni - így nem tud igazán érdeket képviselni. Még a szűk szakmai alapon szerveződő tagsága érdekében se tud fellépni - szerintünk.

De nekünk nem ez a bajunk. Az történt - történik, hogy a független jelöltként indulók, elvihetik a szavazatot az egyetlen szakszervezettől, tőlünk, lehetetlenné téve az érdekvédelmet - érdekképviseletet. Amennyiben nem szerezzük meg legalább a szavazatok 50%-t, akkor minden módosításhoz csak nagyon bonyolult eljárással tudunk engedélyt szerezni a munkavállalóktól. Ezzel sokkal kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül minden munkavállaló, és persze sokkal jobb pozícíóba a munkáltató.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rmfsz.blog.hu/api/trackback/id/tr521100047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maroshazi 2009.05.06. 14:13:42

Genge!
Ime a válaszok a felvetéseidre:
Független jelöltként bárki elindulhat aki megkapja a kellő számú aláírást tök mindegy, hogy melyik és milyen szakszervezet tagja vagy sem.
Nincs semilyen eltitkolt célunk csupán folytatnánk azt a tevékenységet amit eddig is próbáltunk ÜT-ként elvégezni.
Te is tudod hogy nagyon nehezen élképzelhető,hogy az RMFSZ ne legyen reprezentatív, de akkor sincs semmi tragédia ha az MT szerint a munkavállalóknak kell megszavazni a KSZ-t, sőt az RKO-on ma délelőtt tartott állománygyűlés fényében lehet hogy nem is ártana legalább tudná az érintett dolgozó, hogy megint változott a KSZ !
További sok sikert!
Marosházi János
süti beállítások módosítása