Bemutatkozott a Malév új vezére
2009.04.21. 22:59
Mai napon a Malév frissen kinevezett vezérigazgatója Martin Gauss bemutatkozó beszélgetésre hívta a Malév Zrt érdekképviseleteit valamint a Központi Üzemi Tanácsot. A találkozón elmondta, hogy nem ez az első nehéz helyzetbe jutott légitársaság amely vezetését rábízták. A társaság súlyos cash hiányára és nehéz helyzetére hivatkozva kihangsúlyozta, hogy elsődleges feladata a helyzet gyors felmérése és egy új üzleti terv elkészítése két héten belül, egy gazdaságosabb és fenntartható üzemeltetésre. Véleménye szerint a nullszaldós állapotot leghamarabb két év múlva érheti el a Malév. A már eldöntött ügyek közül kiemelte a Q400-as program folytatását, rövid időn belül további 3 db Q400 áll forgalomba. Az önkéntes nyugdíjpénztári befizetések elmaradásáról feltett szakszervezeti kérdésre a válasza, hogy megtesznek mindent, - a magyar törvények szigorú betartása mellett - hogy kiegyenlítsék ezirányú tartozásukat. A charter üzletben is vissza kívánja állítani a Malév részesédését. Egy általunk szimpatikusnak talált mondattal fejezte ki az eltökéltségét: " Ferihegy a mi repterünk" Ígérete szerint az Igazgatóság által elfogadott változásokról széleskörű tájékoztatást ad a szakszervezeteknek és a dolgozóknak, azért, hogy széleskörben megismerjék azok célját, kimenetelét.
Az új üzleti terv és az ezekhez kapcsolódó stratégiai döntések után kezdődhet meg az igazi párbeszéd a szakszervezetek és a vezérigazgató között. A leányvállaltokról nem esett szó a találkozón.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek