Az RMFSz folyamatosan részt vesz a Légiszállítási Ágazati Párbezséd Bizottság munkájában, amin a cél a teljes Légiszállításra Kiterjedő Ágazati Kollektív Szerződés kötése. Kihelyezett ülésen próbáltunk meg előre haladni a témában.

Az ÁKSZ törzsrésze egy majdnem kész kollektív szerződésre hasonlít, és szinte csak a visszatérő vitás kérdésekben kellene megegyeznünk. Sajnos a fennmaradt pontok nagy részében hosszas vita után sem sikerült megegyeznünk, és mindkét oldal kitart az álláspontja mellett. Sikerült megegyezni a vismajor a leltárhiány  és  egy munkavédelmi mellékletben is.

Az RMFSz meghívást kapott Fellegi Tamás Nemzeti Fejlesztési miniszterhez a MALÉV cégcsoport meghatározó szakszervezeteivel együtt.  A kormány oldalon részt vett Winkler János a MALÉV elnöke, Márton Attila a légiközlekedés miniszteri biztosa valamint Kocsis Tamás úr. A miniszter úr kifejtetette, hogy a Malév problémáját feltétlen megakarják oldani, de ebben az első és legnehezebb lépés az a MALÉV részvényeinek 5 %-át tulajdonló orosz VEB bankkal történő megegyezés. Azért fontos, mert a a szerződésben amit az előző kormány kötött tavasszal a részvények visszavásárlásról, van egy olyan kitétel ami szerint minden fontos döntéshez a VEB bank engedélye kell. Ez olyan mértékben megköti a kezüket, hogy nem tudják gyorsan rendezni a MALÉV sorsát. A tárgyalások kezdeti szakaszban vannak, és nem látják a végét.

Kérte a szakszervezeteket kössék meg a MALÉV Zrt Kollektív Szerződését, ezzel segítsék elő a társaság olcsóbb működését.

Kinyilatkozta Magyar tulajdonban kívánják tartani a MALÉV-ot, de nem akarja a minisztérium irányítani, mert a management felelőssége és feladata. Bejelentette, hogy meghosszabbították Martin Gauss szerződését. 

A miniszter Úr elmondta, hogy jó kapcsolatot kívánnak kialakítani a szakszervezetekkel, és a jövőben további tárgyalásokat fog kezdeményezni a stratégia kérdésekben.

Maplész közlemény 4.

2010.09.01. 16:15

 

TELENOR-MAPLÉSZ mobiltelefon flottaszerződés Dolgozói Tájékoztató IV.

 
Tisztelt Kollégák!

 Röviden tájékoztatunk Benneteket a dolgozói telefon szerződésünk jelenlegi állásásról.

Folyamatosan dolgozunk a MAPLÉSZ-TELENOR flottaszerződésünk véglegesítésén, hogy a lehető legátláthatóbb legyen és a legkedvezőbb feltéteket érjük el számotokra.