„A Maplész és a Telenor között kialakításra került új konstrukció eredményeképpen a dolgozói hívószámok Lakossági számlás tarifacsomagba kerültek átvezetésre. Fenti módosítás következtében ezen új előfizetői szerződésekre vonatkozik a magas forgalmi összeghatár elérésének ellenőrzése, melynek pontos meghatározása a Telenor Általános Szerződési Feltételeiben szerepel:

A magas forgalmi összeghatár ügyfélszintű limitet jelent,  új előfizetői szerződés kötés értelmében ennek induló összege 15.000 + ÁFA.  A meghatározott limit túllépésekor a Telenor az előfizetői számon kimenő hívás korlátozást érvényesíthet, és ennek elkerülése érdekében kérheti előleg befizetését.

 

A MAPLÉSZ programban részt vevő dolgozók esetében a fenti folyamat egyedileg kerül kezelésre, és a kérések a lehetőségekhez mérten pozitívan kerülnek elbírálásra:

-          A meghatározott limit elérésekor  az érintett Előfizetői szám rövid szöveges üzenetben kerül értesítésre, melyben tájékoztatást kap arról, hogy telefonszámán magas forgalom tapasztalható.

-          Az értesítő SMS alapján, a részletekről a Telenor Telefonos Ügyfélszolgálata (Elérhetőségek: 1220, +36202000000) tud tájékoztatást nyújtani a megfelelő beazonosítást követően:

§  kimenő hívás korlátozással kapcsolatos tudnivalók

§  fizetési előleg összege, befizetés határideje, módjai

§  limit emelésre, és előleg befizetéstől való eltekintésre vonatkozó kérés továbbítása elbírálásra

 

-          Az előfizetés vizsgálatát követően ( korábbi számlaforgalom és befizetési szokások függvényében a Telenor eltekinthet az előleg befizetésétől), az Előfizető tájékoztatásra kerül az elbírálás eredményéről:

§  a limit megemeléséről, és az előlegtől való eltekintésről rövid szöveges üzenetben kerül tájékoztatásra az érintett hívószám

§  kedvezőtlen elbírálás esetén a Telefonos Ügyfélszolgálat munkatársa tájékoztatja az Előfizetőt az eredményről”

 

Amennyiben mégsem így intéződik valakinek az ügye az hívjon fel a 06/20/9871223-as maplészes számon.


Üdv, Rózsás Gyula

A bejegyzés trackback címe:

https://rmfsz.blog.hu/api/trackback/id/tr522373275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovestomi 2010.11.09. 20:32:49

Tisztelt Urak!
Ha már ki telefonügynökösködtétek magatokat (ami remekül sikerült) akkor írhatnátok valami frisset az RMFSZ munkásságáról mert az is érdekel, valamikor júliusban tudtatok érre időt szakítani.
Üdv
kovestomi

genge 2010.11.13. 20:54:56

@Kovestomi: Hajaj, a technika... Most pedig figyelem... Hörömpö cirkusz! Világszám!Szeptember 2-ig visszamenőleg kiszabaditottam a többiek bejegyzéseit. Genge