Cafeteria 2010, MALÉV módra

2009.11.26. 19:43

Mai nap (2009. 11. 26) a MALÉV ZRT-hez tárgyalásra voltunk hivatalosak, a MALÉV ZRt 2010-es Cafeteria rendszerrel kapcsolatban.

Az itt elhangzottak:

A MALÉV ZRt. tulajdonképpen megzsarolta a MALÉV csoport munkavállalóit ajánlatával. Király József Humán Igazgató bejelentette, hogy eldöntötték a MALÉV Csoport egységes Cafeteria rendszert vezet be, tekintet nélkül arra, hogy melyik társaság milyen rendszert (milyen elemekkel) üzemeltetett eddig. Király József elmondása szerint, még a délelőtt folyamán utasításban meg is küldte az AEROPLEX Kft. valamint a MALÉV GH ZRt. vezetőinek, felszólította őket, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat az új szempontok szerint. A két nagy leányvállalatnak (ACE, GH) le kell mondania néhány cafeteria elemről: önkéntes nyugdíjpénztári befizetés (alapbér 6,75%-a), valamint a melegétkezési hozzájárulás  ( kajajegy havi 12.000 Ft).

 Amennyiben a két leányvállalat munkavállalói nem hajlandóak lemondani ezen elemekről, akkor a MALÉV-nál nem lesz cafeteria. Ha viszont lemondunk akkor talán a kisebb leányvállalatok is kaphatnak cafetériát, sőt még az is lehet, hogy a kölcsönzöttek is. LEHET, de nem ígérik.

A MALÉV ZRt. javaslata a teljes Malév csoport 2010-es Cafeteriájára:

1.        Azok a munkavállalók  akiknek a a bruttó jövedelme kisebb mint havi 500.000 Ft/hó. Ebben az esetben az éves cafeteria keret bruttó 400.000 Ft.

2.        Azok a munkavállalók akiknek a a bruttó jövedelme havi 500.001-800.0000 Ft/hó. Ebben az esetben az éves cafeteria keret bruttó 200.000 Ft.

3.        Azok a munkavállalók tartoznak akiknek a a bruttó jövedelme nagyobb mint havi  800.000 Ft/hó. Itt akeret: 0 Ft.

FONTOS!! Bruttó jövedelemről beszéltek, amibe egyedül a túlórát és az egyszeri jutalmat nem számolják bele (pl törzsgárda), minden mást (napidíj, pótlékok, prémiumok) igen.

NA ezt nevezték ajánlatnak. Máshol ezt zsarolásnak hívják.

A szakszervezetek természetesen visszautasították az ajánlatot, és felhívták a MALÉV management figyelmét arra, hogy továbbra is a KSZ megállapodásban rögzített 400.000 Ft-os értéket követeli, mégpedig nettó értékben.

A tárgyalások jövő hét csütörtökön folytatódnak.

 

A MAPLÉSZ ÜT ülést tartott amin a 2009-es rendkívüli közgyűlést készítettük elő. A mandátumok megvizsgálása után, előkészítettük az Alapszabály módosítását, az ügyvivő választást, a weblap üzemeltetésének költségét, a 2010-es terveket.

Munkajogi képzés

2009.11.25. 20:50

Szakszervezetünk választmányi tagjai közül néhányan munkajogi képzésen vettek részt a Légiszállítási Ágazati Párbeszéd Bizottság szervezésében. Amiről részletes tájékoztatást kaptunk:

Dr. Fodor T. Gábora munkaidő szabályozása” című előadásában utal a magyar és az uniós munkajog viszonyára, mert a magyar munkajogot, ezen belül a munkaidős szabályozást jelentős részben már az Európai Unió joga határozza meg. A munkajogász közreműködésével a képzés napján a légiszállítási ágazatban dolgozó cégek problémáinak feltérképezésére, a problémák kielemzésére, lehetséges megoldások, válaszok feltárására lesz lehetősége a résztvevőknek.

A munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény nem munkáltatókról és munkavállalókról tartalmaz rendelkezést, hanem foglalkoztatókról és foglalkoztatottakról. Ennek oka, hogy a munkaügyi ellenőrzés nemcsak a munkaviszonyokra, de valamennyi munkavégzésre irányuló egyéb foglalkoztatási viszonyra is kiterjed. A munkaügyi ellenőrzéssel kapcsolatos teendők a foglalkoztatókra rónak megvalósítandó feladatokat. A képzés során Medvedovszkyné dr. Mikula Gabriella (Közép-magyarországi Munkaügyi Főfelügyelőség) a munkaügyi ellenőrzés gyakorlatára és az azt érintő jogszabály-módosításokkal kapcsolatos kérdésekben ad felvilágosítást előadása keretében.

Dr. Handó Tünde (Fővárosi Munkaügyi Bíróság Elnöke) előadásában a kifogás intézményéről (Mt.23§) és a kapcsolódó bírósági esetekről, alkalmazott joggyakorlatról tájékoztatja a képzés hallgatóságát.

Alkalmunk nyílt a leggyakrabban előforduló munkajoggal összefüggésbe hozható problémáink felvetésére.